A világ eltérő kultúráiban a végtisztesség megadása igen sokszínű és általunk nézve elég különleges is lehet. Nézzünk párat.

A görögök halottjukat rendszerint még aznap vagy másnap eltemetik.  A temetés alatt a koporsó nyitva van. A sírhelyet azonban nem ássák mélyre, mert 3 év elteltével kihantolják a csontokat és mauzóleumban helyezik el. A családot 40 napig nem hagyják egyedül, gondoskodnak róluk, segítik őket.

A japán népnél többnyire a buddhizmus elvei az irányadóak. A halottakat fehérbe öltöztetik, füstölőkkel és gyertyákkal történik a ravatalozás. A hamvasztás előtti éjszakán a közeli családtagok virrasztanak szerettük lelki üdvéért. A gyászolók a temetéskor pénzt adnak a hozzátartozóknak, cserébe a szertartás után jelképes ajándékot kapnak. Érdekesség, hogy a japán temetés költségei számítanak a legmagasabbnak a világon.

A zsidó szertartás, a Tóra előírja, hogy a testet a földnek vissza kell adni, így ők kizárólag koporsóval temetnek, tilos a hamvasztás. A koporsó csak fából készülhet, faszögekkel zárják le és nincs benne bélés. A temetés napján a hozzátartozók böjtöt tartanak. Fontos jelkép a ruhaszaggatás. Szív fölött bevágják a ruhát, ezzel mutatják fájdalmukat. A gyászidőszak (sívá) 7 napig tart, majd a család kimegy a sírhoz elköszönni a halottól. Távozáskor egy letépett csomó füvet dobnak a hátuk mögé, ezzel mutatják az élők és holtak különválását.

Látható, mennyire változatos szokások vannak ezen a téren is, ami azonban közös vonás, hogy a temetés nemcsak arról szól, hogy az elhunyttól búcsút vegyünk, hanem, hogy a hozzátartozók fájdalmát is enyhítsük.