2015. MÁRCIUSÁBAN TEMETIK ÚJRA III. RICHÁRDOT

2014.08.13.

Halála után 530 évvel helyezik végső nyugalomra az angol király csontjait.

III. Richárd király (1452–1485) csontjainak 2012-ben történt megtalálása az utóbbi évek egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra ahhoz a helyhez közel bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworth-i csatát vívták, amelyben Richárd is életét vesztette. A képen jól kivehető a gerincoszlop jellegzetes deformitása.

A sír egy parkoló alatt került feltárásra, egy, az anglikán egyház elszakadása után elbontott és elfeledett ferences rendház föld alatti romjai között.

III. Richárd volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg. Maradványait ma is élő leszármazottainak DNS-vizsgálatával azonosították.

Az újratemetés megszervezése nem volt zökkenőmentes. A néhai uralkodó jelenkori leszármazottainak egy csoportja azt akarta, hogy az 1485-ben elhunyt ősüket az észak-angliai Yorkban, 26 hónapos uralkodásának északi hatalmi központjában temessék el, ezért pert is indítottak, ám elvesztették.

A temetési szertartás előtt három napon át a leicesteri katedrálisban ravatalozzák majd fel III. Richárd koporsóját, hogy Anglia népe méltó módon vehessen búcsút tőle. A koporsót a katedrális padlójába vájt mélyedésbe helyezik el, és az észak-angliai Swaledale-völgyből származó kőből készült sírkővel zárják le a sírt. A zárókövet vésett kereszt fogja díszíteni, és az egész sírkő az írországi Kilkennyből való, sötét színű márványtalapzaton fog nyugodni, amelyet a király neve, dátumok, mottó és címerpajzs díszítik majd.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!