ONLINE TEMETÉS-KÖZVETÍTÉS

2014.11.19.

Forradalmi újítást vezettek be a közelmúltban a spanyolországi Valencia temetőjében

A frissen bevezetett új szolgáltatás segítségével, az interneten keresztül, bárki élőben követheti szerettei temetését, bárhol is van a világon.

Az Online Búcsú névre keresztelt újítás ingyenes, és élőben végigkísérhető általa a gyászszertartás a kápolnában, a ravatalozóban ill. a temetőben is.

A gyászoló családok, akik szeretnék igénybe venni az online temetés közvetítést, kapnak egy kódot, melyet továbbíthatnak a távol lévő rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Ezzel a kóddal azután élőben láthatják a temető honlapján a búcsúztatást és a temetést, elejétől a végéig.

A november 17-én bevezetett szolgáltatás Spanyolországban az első ilyen lehetőség, de egyedülálló a világon is.

Valenciában pedig azért különösen praktikus, mert a helyi előírások szerint, az elhunytat 48 órán belül el kell temetni, és ez megnehezíti a távol élő családtagok és barátok részvételét a temetésen.

A távol lévő hozzátartozók számára megkönnyíti a gyász feldolgozását, hogy a távolság ellenére, leróhatják végső tiszteletüket az elhunyt iránt, és virtuálisan bár, de rész vehetnek a temetésen.

Az online szolgáltatás használói írhatnak a vendégkönyvbe, és virtuális sétát is tehetnek a temetőben.

Barcelona is bejelentette egy hasonló szolgáltatás elindítását, de ott csak 2015 januárjától lesz igénybe vehető az Online Búcsú.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!