Önkormányzati segély, régebbi néven temetési segély

2014.05.14.

A korábban temetési segélynek nevezett támogatás 2014. január 1-től összevonásra került az átmeneti segéllyel, ill. rendkívüli gyermekvédelmi támogatással. Bármilyen nem várt, a családot krízishelyzetként érintő esemény kialakulásakor igényelhető a most már önkormányzati segélynek nevezett támogatás.

A támogatást az igénylő lakhelye szerint illetékes önkormányzattól lehet kérni.

Igénylő lehet, aki gondoskodott az elhunyt temetéséről vagy hamvasztásáról és ezen költség vállalása veszélyezteti saját és családja létfenntartását. 

Minden önkormányzat saját maga szabályozza a segély igénylésének feltételeit, ill. a jogosultak körét. Ebből adódóan a visszatérítés összegében jelentős eltérések lehetnek a települések között.

A segély összegét többnyire jövedelemkorláthoz kötik pl. szociális rászorultság alapján, egy főre számított havi jövedelem.

Halálesetet követően, ha az elhunyt családja bizonyítottan rászorul, akkor az átlagos temetési költség tíz százalékától egészen a teljes összeg átvállalásáig alakulhat az önkormányzati támogatás összege.

A temetési segély igényléséhez mellékelni kell:

-    a temetés költségeit tartalmazó számlát (a számla a segélyt igénylő nevére szóljon)

-    a temettető, ill. a vele egy háztartásban élők jövedelemigazolását

-    az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát

-    a halottvizsgálati bizonyítvány eredetijét vagy másolatát

-    az elhunyt nyugdíjszelvényét

Munkáltatótól is kérhető temetési hozzájárulás az elhunyt egyenes ágbeli rokona, ill. házastársa részére. Ez a támogatás összeghatár nélküli, tehát a munkáltató saját hatáskörben állapítja meg, hogy milyen mértékben kíván hozzájárulni a temetés költségeihez.

Mivel egy temetés költségei magas kiadásokkal járhatnak, érdemes körültekintően tájékozódni az igényelhető lehetőségekről.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#6 - Horvath ERnone2019.11.12. 18:39

T. Temetkezes!

Szeretnem kerni a temetkezesi segelyt.
Parom most 4...en hunyt el Jahn Ferenc Delpesti korhazba..
Az adatokat begyujtom.
Szuletesi Anyakonyvi kivonatot a testvere
segitsegevel Jaszladanyrol kerem be Horvath Erno reszere 1945.03.07 Edsanyja Vizi Erzsebet.
Udvozlettel es koszonettel
Horvath Ernone 1213 Bp. Vadgalamb u. 48
Mobilom. 3670 8865608
11. 12

#5 - Szomorúfűz Temetkezés2017.07.25. 19:48

Kedves Hölgyem!

Köszönjük, hogy megtisztelt minket kérdésével.
A segély összegét többnyire jövedelemkorláthoz kötik pl. szociális rászorultság alapján, egy főre számított havi jövedelem, stb. Minden önkormányzat saját maga szabályozza a segély igénylésének feltételeit, ill. a jogosultak körét, ezért pontosat nem tudunk mondani sajnos.
Azt javasoljuk, hogy keresse fel a lakóhelye szerint illetékes önkormányzatot és érdeklődje meg a segély igénylésének feltételeit; ott segíteni fognak Önnek.
Biztosan szüksége lesz a halotti anyakönyvi kivonatra, a temetési számlákra és az Ön nyugdíjának nagyságát igazoló szelvényre, vagy bankszámla kivonatra.
Minden egyebet az önkormányzatnál tud pontosítani.
Mielőbbi vigasztalódást kívánunk Önnek.

Tisztelettel,
Szomorúfűz Temetkezés

#4 - Ravasz Mária2017.07.25. 14:20

Meghalt az öcsém, aki egyedül élt. Örökség nem maradt utána. Én temettetem el. 145000 forintos nyugdíjból élek. A lakásomon kívül vagyonom nincs. Számíthatok-e segélyre?

#3 - Szomorúfűz Temetkezés2015.09.14. 11:23

Kedves Uram!

Nagyon változó, hogy melyik munkáltató mit kér.
Van, ahol utólag fizetik a támogatást, ilyenkor a halotti anyakönyvi kivonatot kell bemutatni. Nagyon változó a támogatás mértéke is. Van olyan munkáltató, aki a temetési számla valahány százalékát fizeti ki (ilyenkor a számla bemutatását is kérik), van, aki egy meghatározott összegű támogatást ad és ilyenkor nem kérik a számlákat és előfordul az is, hogy a temetés teljes költségét átvállalja a cég. Ilyenkor általában a cég a temetkezési irodának közvetlenül fizet és egy nyilatkozatot kérünk a cég vezetőjétől, melyben magára vállalja az elhunyt temetésével kapcsolatos költségeket.
Mivel ennyire változóak a feltételek, a munkahelyen kellene megkérdezni, hogy pontosan hogyan lehet hozzájutni a támogatáshoz és az milyen mértékű. A munkaügyes, vagy humánpolitikai osztály biztosan tud segíteni.
Amint ez kiderül, hívjon minket nyugodtan, az adminisztratív dolgokat majd mi "egyenesbe hozzuk" a munkáltatóval és segítünk, amiben csak tudunk.

#2 - Győri Gyula2015.09.14. 08:45

Azt szeretnem.megkerdezni a munkaltatohoz milyen papir kell?

#1 - Győri Gyula2015.09.14. 08:45

Azt szeretnem.megkerdezni a munkaltatohoz milyen papir kell?