Hajós Emlékezés Napja 2013.

2013.10.12.

2013. november 1-én kifut a Dunára egy hajó, melyen olyan hozzátartozók lesznek jelen, kiknek szeretett halottjának hamvai hajós temetési szertartással lettek végső nyugalomra helyezve a Duna habjaiban.

A víz örök.

Mint ahogyan elhalálozott szeretteink emlékei is.

A Panoráma Deck Hajózási Vállalat és a budapesti Szomorúfűz Temetkezés közös szervezésében megrendezésre kerülő 2013. évi Hajós Emlékezés Napja elnevezésű rendezvény arra hivatott, hogy segítse az emlékezés perceit, óráit azoknak a családoknak, akiknek szeretett halottjainak hamvait hajós temetési szertartás mellett helyezték örök nyugalomra a Duna habjaiba.

Az esemény 2013. november 1-én 15:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Dráva utcai kikötőből induló hajó fedélzetén.

A Hajós Emlékezés Napja szervezői arra kérik a rendezvényen résztvevőket, hogy mindenki hozzon magával virágot, melyet a hajó kifutása után, a múltbéli temetési hely fölé érve a megemlékező szertartás részeként a Dunába dobva díszítik fel felejthetetlen halottaik méltó nyughelyét.

A megemlékezésre a férőhelyek száma korlátozott, ezért a szervezők mindenkinek – aki részt kíván venni biztosan a szertartáson – javasolják a Hajós Emlékezés Napja rendezvényre történő regisztrációt, melyet kevesebb, mint egy perc alatt megtehet. Így tudják a tisztelt érdeklődők biztosítani saját illetve családjuk hozzátartozói helyét a hajón.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Elérhetőségeink

Irodáink elérhetőségei:

1064 Budapest, Izabella u. 65.

Tel: (1) 720-2710

Mobil: (30) 847-1915

1123 Budapest, Nagyenyed u. 1.

Tel: (1) 919-0886

Mobil: 30/203-2300

1173 Budapest, Pesti út 41/A.

Tel: 1/817-0130

Mobil: 30/313-7920


Központi telefonszámok:

Információ:       (30) 847-1915

Iroda:                 (1) 720-2710

Fax:                   (1) 720-2711

Halottszállítás: (30) 849-3538

 

E-mail:

 budapest@temetkezes.hu

 

Nyitvatartás:

Hétfő:          8.00 - 17.00

Kedd:          8.00 - 17.00

Szerda:        8.00 - 17.00

Csütörtök:   8.00 - 17.00

Péntek:        8.00 - 16.00

Szombat:     zárva

Vasárnap:    zárva

Google+

Megosztás

Szavazás

2019.01.01. napjától lehetőség nyílik a szociális (ingyenes) temetés igénybevételére. Ön élne ezzel a lehetőséggel?

Szavazok

Visszahívjuk telefonon

Kiemelt termékek

Rosum Kereszt fekete urna

Rosum Kereszt fekete urna Ár: 17 900 Ft

Eco lebomló biourna lila

Eco lebomló biourna lila Ár: 28 750 Ft

Bios Urna

Bios Urna Akciós ár:
43 000 Ft helyett
38 990 Ft
Új

Claris Plus fehér urna

Claris Plus fehér urna Ár: 14 900 Ft

Tekla fehér urna

Tekla fehér urna Ár: 10 900 Ft

Újdonságok

R6 nyárfa koporsó

R6 nyárfa koporsó Ár: 89 500 Ft
Új