BUBIK ISTVÁNRA EMLÉKEZÜNK

2014.11.28.

A kiváló színész tíz éve, 2004. november 28-án hunyt el autóbalesetben, 46 évesen

Bubik István 1958. május 19-én született. Többek között tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Művész Színháznak és a Thália Színháznak, 2000-től az Új Színház tagjaként dolgozott. A művészt 1985-ben Jászai Mari-díjjal, Rajz János-díjjal és Farkas-Ratkó díjjal tüntették ki, valamint elnyerte az Országos Színházi Találkozó legjobb férfi alakítás díját. 1988-ban Magyar Művészetért Díjjal, 2000-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el.

A magyar- és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, valamint rockoperák főszerepeit énekelte. Emellett számos filmben és tévéjátékban is szerepelt.

Tíz évvel ezelőtt, szeretett Bogárhátújával szenvedett halálos balesetet a 4-es úton, Ceglédbercelnél.

Bubik Istvánt utolsó útjára több száz ember, színészek, televíziós személyiségek, filmes szakemberek, zenészek és a művész rajongói kísérték el.

A művész ravatalánál huszárok álltak díszsorfalat, és zenészek húzták a magyar siratódalokat. Az egyházi szertartás után a művészt pályatársai búcsúztatták.

A koporsót a halotti menetben a művész felesége, édesanyja és testvére kísérte, őket követték a rokonok, barátok, pályatársak és a rajongók. A menettel együtt vonultak a ravatalnál díszsorfalat álló huszárok, Bubik lovastársai is, akik kötőféken egy fekete lovat is vezettek, de - a tiszteletadás jeléül - nyereg nélkül.

A sírnál a gyászolók a zsoltárok és imádságok mellett a Himnuszt is elénekelték, a szertartás végeztével pedig színészek, televíziós személyiségek, filmes szakemberek, zenészek, valamint a művész rajongói rótták le kegyeletüket virágokkal és mécsesekkel.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#2 - Szomorúfűz Temetkezés2015.08.02. 13:28

Kedves Uram!

Nagyon kedves, hogy ennyi év után is jó szívvel gondol Bubik Istvánra és kedves gesztus Öntől, hogy ha teheti, virágot tesz a keresztre.
Sajnos az emlékhely rendbe tételére nincs felhatalmazásunk a család részéről, így nem áll módunkban semmiféle változtatás végezni rajta, hiszen ennek akár jogi következményei is lehetnek.
Csak bízni tudunk benne, hogy hamarosan változik a helyzet, addig is szívünkben őrizzük emlékét; tisztelettel gondolunk rá és munkásságára.

Minden jót kívánva, üdvözlettel,

Szomorúfűz Temetkezés

#1 - Lakatos István2015.07.30. 18:54

Jónapot kívánok. Sűrün járok a 4-es uton a baleset hrlyszíne mellett, néha virágot is teszek a keresztre. Nagyon elhanyagolt. Nem tudnák rendbetenni? A hozzátartozók, ismert okok miatt nem törődnek vele. . Üdvözlettel. L. István