85 ÉVES LENNE GRACE KELLY

2014.11.12.

A hollywoodi dívából lett monacói hercegnére emlékezünk

1929-ben, Philadelphiában született Gracia Patricia Kelly, a XX. század egyik leggyönyörűbb asszonya. Családja rosszallása ellenére lett színésznő, és 22 évesen szerepelt először filmben. Együtt játszott az akkori hollywoodi sztárokkal, és olyan vetélytársnői voltak, mint Liz Taylor, Ava Gardner, Marilyn Monroe vagy Audrey Hepburn.

Alfred Hitchcock is felfedezte a „tökéletes szőkét”, és három filmet forgattak együtt.

A vidéki lány c. filmben nyújtott alakításáért 1955-ben Oscar-díjjal jutalmazták a színésznőt.

1955 áprilisában, elutazott a Cannes-i Filmfesztiválra, ahol III. Rainer monacói uralkodó körbevezette palotájában és magánállatkertjében. Nem maradtak közömbösek egymás iránt – Grace hazautazott és leforgatott további két filmet, de még az évben eljegyezték egymást, és 1956 áprilisában összeházasodtak; az „évszázad mesebeli esküvőjén” a fél világ részt vett. Ez volt az első olyan esküvői szertartás, amit a televízió Európában és Amerikában is közvetített.

Grace-nek nem volt könnyű dolga - meg kellett tanulnia a franciául és el kellett sajátítania az udvari etikettet, de remekül helytállt, mint hercegné és mint családanya is.

Három gyermekük született: Caroline, Albert és Stephanie.

1982-ben egy hajtűkanyarban halálos autóbalesetet szenvedett, és másnap belehalt sérüléseibe. 52 éves volt.

Férje élete végéig vigasztalhatatlan volt és gyászolta feleségét.

A hercegné koporsóját pompázatos ravatalt és búcsúszertartást követően, a monacói Szent Miklós katedrálisban helyezték örök nyugalomra.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!